Egy kis összefoglalás

Kategória: Kategorizálatlan by

Visszatekintve az eddigi szerelmi életemről úgy általánosan elmondható, hogy igencsak szánalmas és úgy érzem kezd az egész határozottan haladni a reménytelen felé (hacsak már évek óta nem az, csupán nekem nincs merszem levenni a szemellenzőt).
Indult az első szerelmemmel, ami 1 év 2 hónapot tartott. Kétszer csalt meg, én meg elnéztem volna a másodikat is könnyedén, egyszerűen felfogni sem tudtam, hogy mással volt. Nem is fájt már a másodszorra, nem voltam csalódott sem haragos, nem éreztem semmit. Csak álltam és arra gondoltam, hogy túljutunk ezen is, de akkor már nem volt tovább. Úgy állt előttem, mint egy idegen, mintha  én árultam volna el. Egyszerűen megfogalmazni nem tudom, hogy mit éreztem akkor….
Persze ez is eltelt, elkönyveltem első nagy csalódásnak, amin mindenki átesik előbb-utóbb. Aztán jött Mr. Nagymenő. Mielőtt összejöttünk elég zűrös volt az élete, rossz társaságba keveredett. Első randin elmondta ezeket, én  meg egész egyszerűen csak megöleltem. Nem érdekelt honnan jött, az érdekelt, hogy ki volt akkor. Valami hihetetlen őszinte módon rajongtam érte, aztán két hét után szakított. Nem volt valami hosszú kapcsolat, már ha annak lehet nevezni, de nagyon rosszul esett… Aztán eltelt egy hónap, és újra keresett. Azt mondta, hogy úgy érzi nem érdemel meg, olyan, mintha bemocskolna. Próbáltam meggyőzni az ellenkezőjéről, de kis idő múlva eltűnt, vagy fél évig nem is hallottam felőle. Ez így ment 3 évig, felbukkant, akár egy tornádó végigsöpört a világomon és eltűnt, hónapokig semmit sem tudtam róla. Érdekes, hogy stílusosan majdnem mindig akkor bukkant fel, mikor végre kilátásom volt egy kapcsolatra valakivel. Csuda jól időzített mindig, persze sose maradt tartósan… Már lassan 3 éve, hogy nem láttam. Amikor elköltöztem otthonról el akartam köszönni tőle, írtam neki SMS-t. Aztán párszor e-maileztünk is. Majdnem egy éve, úgy május környékén beszéltünk Skype-on, és azt mondta még mindig szeret. Tudtam, hogy mit kellene éreznem, de nem éreztem semmit, csak hatalmas, üvöltő ürességet. Mikor eltűnt egyszerre gyűlöltem és akartam, hogy velem legyen, aztán ennyi idő után megtudom, hogy még érez irántam, s hogy míg nem voltunk együtt írt nekem leveleket, de nem akart összezavarni, így sose kaptam meg. Éreztem én végig, hogy nincs rendben minden, tudtam én, de nagyon szerettem és amíg együtt voltunk igyekeztem úgy tenni, mintha biztonságban érezném magam. Persze ez nem volt így, felőrölt a bizonytalanság, hogy mikor lép le megint egy szó nélkül… 
Időközben, míg egyedül voltam megismertem egy másik embert, aki nagy hatással volt rám. Gyakorlatilag szinte az ellentétem volt: harsány, laza, mentes minden gátlástól és szégyenérzettől. Szerettem, hogy intelligens, s hogy meg tudom osztani vele a kincseimet. Eleinte túl sok volt a közvetlensége, aztán szép lassan megszoktam. Aztán “megszelídített” és ő is eltűnt szépen minden előzetes nélkül. Váltották egymást Mr. Nagymenővel. Ez utóbbi se veled se nélküled kapcsolatnak csúfolt valami 4 évig tartott…
Végeztem a gimivel, kihagytam egy évet és menthetetlenül beleszerettem egy 40 éves férfiba, aki zenész volt. Elég nehéz korszak volt, mamikám betegsége eléggé megviselt, de ő mellettem állt. Készített egy albumot, aminek a címe az én nevem, van rajta egy szám nekem és mamának… Legalább annyira rajongott értem, mint én érte… Legalábbis úgy tűnt. Ugyanakkor én nem tudtam elképzelni, hogy történjen bármi fizikális köztünk. Én szerettem a lelkét, őszintén és tisztán, de ennél többet nem tudtam adni. Megbeszéltük, abban maradtunk, hogy tartunk egy kis szünetet. Két hétre rá már kapcsolatban volt. 
Azóta eltelt már úgy kb. másfél év… Én nem vagyok az a típusú ember, aki könnyen beleszeret valakibe, de ha mégis megtörténik, akkor az egy erős és stabil érzés. 
Pár éve, míg Mr. Nagymenővel és az őt váltó nagy szerelmemmel ment a  huzavona megismertem egy srácot, aki két évvel fiatalabb nálam. Olyan kis tartásos, őszinte, tiszta lelkű teremtés volt. Szerettem, hogy intelligens, hogy lehet vele beszélgetni, tiszteltem az ambícióját, az akaratát. Sokszor irigyeltem is, hogy ennyire erős. Találkozásunk óta nagyon kedves volt ő számomra, aztán utóbbi években egyre fontosabb helyet kapott a szívemben. Karácsony előtt azt mondta, hogy igazából a lányokban, akikkel jár, engem keres. Nem tudtam, hogy mit érezzek, azt hittem egyszerűen szétrobbanok a boldogságtól, ugyanakkor keserű volt az egész, mert előbb is elmondhattuk volna egymásnak…
Most, pár hete mikor otthon voltam beszélgettünk erről az egészről. Azt mondta nem akar találkozni, mert úgy csak nehezebb, ha eljövök. Megértettem, de nagyon szerettem volna látni. Találkoztunk, megkértem, hogy töröljük egymást mindenhonnan, hogy megkönnyítsük egymás életét, de azt mondta, hogy szeretné, ha nem szakadna meg köztünk a kapcsolat. Megölelt és azt hittem hogy ő is annyira őszintén szeret, mint én őt. Tévedtem…. Másnap már összejött valakivel.
És én? Én itt vagyok és nem tudom eldönteni, hogy mi az egészben a tanulság…. Mit nem voltam képes megtanulni ezekből? Mit kellene észrevennem? Nem hiszem, hogy szerettek volna valaha is, ha mégis, akkor valami nagyon más értelmezésük van a szerelemről. Nálam a szerelem, a szeretet és a tisztelet egymástól elválaszthatatlanok. Bármit megtennék azért, akit szeretek, és nem érdekel, ha nem kapok érte semmit, de van egy pont, amikor már nem bírok el többet. 
Mit csináljak ez után? Ne bízzak az emberekben? Dehát hogy lehetnék teljesen más, mint most vagyok? Tagadjam meg magam? S mégcsak nem is arról van szó, hogy könnyen esnék szerelembe, hogy elhamarkodottan jelentenék ki ilyesmit, mert mindnyájan megdolgoztak azért, hogy ezt kiváltsák belőlem. Az elsőt leszámítva, akármikor meglátnám őket, még mindig megremegnének a térdeim, még mindig hevesebben verne a szívem. Nem hiszem, hogy ez valaha is változni fog. Ilyen, ha én szeretek valakit, de úgy tűnik ez nem egy általános jellegű dolog…Nem is tudom mit gondoljak, egyszerűen nagyon fárasztó már az egész és egyre reménytelenebb. 

Open the shutters but everythings still dim

Kategória: Kategorizálatlan by

Démonom ő nekem még ennyi idő után is. Gyűlöltem, utáltam, megvetettem, próbáltam közönyös maradni, de elég, ha egy képet látok róla és lángokban áll a kártyavár. Átkozott egy kötődés ez. Tudom, hogy ő nem az már, akit magamban őrzök, s mégis valahogy vágyom az után a régi, szép, tiszta szíve után, amit először láttam belőle. Szükségem van a bohókás jókedvére, a könnyedségére, kell az a mesevilág, amit magunknak teremtettünk. 
Túl sok dolgot fojtok el, túl sok érzésről nem veszek tudomást. Kontroll alatt akarok mindent tartani, aztán a legváratlanabb pillanatokban fel-felbuggyan egy érzésdarab, egy emlékmozaik, s játszi könnyedséggel töri darabokra a percet. 
Hányszor fogom ugyanazon hibákat elkövetni? S egyáltalán hiba-e az, amit annak vélek, vagy csak túl szigorú vagyok magammal? Jó lenne kívülről látni a dolgokat néha…

Breath of the Heart

Kategória: Kategorizálatlan by

Let the river of these Names take you… 
Let yourself float in the beauty of your own heart 
into the ocean of Love that fills all space, 
that ALWAYS is…
that ONLY is.
When we know ourselves to be That, 
then we can be This too.
Then we can play, 
We are free and bound in the same breath,
The breath of the One breathes in us.
It’s OK to be messed up, to feel small and sad and hurt
with no hope of ever seeing a good day. 
It’s OK to forget, to be forgotten, 
to be left behind, 
It’s OK to be betrayed, strung out on everything 
that everyone has ever done to us and we can’t ever forgive…
Because
The breath of the One breathes in us.
Breathes us.
Even when we don’t know.

Where is this One? How can we find that One? 
The Saints say that the One is hidden in the Name. 
The Divine Name. The name of Love.
And that by constant repetition, 
gradually but INEVITABLY
the Presence that is hidden in the Name reveals itself! 
Where? In our own hearts!
The medicine of the Name 
hidden in the sugar syrup of music 
begins to cure us of our sadness;
begins to cure us of our fascination with STUFF; 
to cure us of thinking that happiness will come to us from the outside;
that if we have just one more hit; a better car; 
a more beautiful lover, or more beautiful lovers; 
a good relationship; a better relationship; ANY! relationship;
it will be enough.
When the Buddha came out of the jungle after His Enlightenment, 
he said, “YO! Monks…guess what? Stuff doesn’t make you happy.
The nature of stuff is that it will be NEVER be enough! 
Or something like that…

Krishna Das

Where the sidewalk ends

Kategória: Vers by

There is a place where the sidewalk ends
And before the street begins,
And there the grass grows soft and white,
And there the sun burns crimson bright,
And there the moon-bird rests from his flight
To cool in the peppermint wind.

Let us leave this place where the smoke blows black
And the dark street winds and bends.
Past the pits where the asphalt flowers grow
We shall walk with a walk that is measured and slow,
And watch where the chalk-white arrows go
To the place where the sidewalk ends.

Yes we’ll walk with a walk that is measured and slow,
And we’ll go where the chalk-white arrows go,
For the children, they mark, and the children, they know
The place where the sidewalk ends. 

/Shel Silverstein