cím nélkül

Egész egyszerűen nem értem az embereket. Számomra annyira evidens, ha valakinek azt mondom: szeretem, akkor szeretem, s ha azt mondom ebbe a szerelembe belebolondulok, akkor az úgy van. S mikor a másik kijelenti, hogy én vagyok az ő mindene, akkor hogy lehet, hogy kis idő múlva már más karjaiban látom?!
Nem is a dolog fizikális mivolta zavar, egyszerűen csak lelkileg kisemmizve érzem magam. Egy tőről fakadt két árva lélek.
Ugyan…megint csak gondosan megválogatott, választékos, jól csengő szavak szépen megszerkesztett áldozata vagyok.
Azért még most sem vesztettem el a hitem a tiszta szeretetben, csupán utálom ezt, amikor egy csodának hitt valami után ez a fanyar, fűrészporos íz marad a számban…Voltaképp mindegy is már…